|
Orbán Béla:
Foglyaink szabadulása Elhangzott a SÓFÁR Jesua HaMassiah-ban hívő Közösség délegyházi csendesnapján 2012. december 30.
A tegnapi nap Dávidnak, illetve Jákóbnak a búcsújával, Józsefnek a halálával foglalkoztunk. Mivel csendes napok vannak, így másfél napot együtt vagyunk, vagy kettőt, felmerült bennem a kérdés: hogyan tovább, miről is kellene beszélni. Nagyon sok szép kincs van magában a történetben, József és Jákób történetében, az ősatyák történetében, nagyon sok kincs van minden testamentumban, hiszen folytathatnám tovább, hogy hány testamentum van a Bibliában, azonban mégis egy zsoltárt veszek elő egészen más aspektusban, mégis csatlakozóan ehhez a két történethez. József,Dávid ,illetve a többi történethez is. Felolvasom a 126. zsoltárt. „Grádicsok éneke Mikor visszahozta az Úr Sionnak foglyait, olyanok voltunk, mint az álmodók. Akkor megtelt a szánk nevetéssel, nyelvünk pedig vígadozással. Akkor így szóltak a pogányok: Hatalmasan cselekedett ezekkel az Úr! Hatalmasan cselekedett velünk az Úr, azért örvendezünk. Hozd vissza, Uram, a mi foglyainkat, mint patakokat a déli földön! A kik könyhullatással vetnek, vígadozással aratnak majd. A ki vetőmagját sírva emelve megy tova, vígadozással jő elő, kévéit emelve.”
Én úgy gondolom, hogy most ez a zsoltár ezzel a 6 versével rövid, mégis hatalmasan sok eszenciát, üzenetet hordoz magában sűrítve, mert itt több szereplős ez a zsoltár, Először is arról beszél, amikor visszahozta az Úr a foglyainkat. Egy megtörtént dologról beszél, és arról a bizonyságról, hogy milyen nagy öröm, mikor megszabadultak a foglyaink. Mikor, milyen nagy öröm, telve volt a szánk, és ott a bizonyság, hogy hatalmasat cselekedett velünk az Úr. Ezért örvendezünk. Amikor ezt a felsorolást hozom, akkor benne van sok-sok figyelmeztetés. Mikor így együtt vagyunk és arról beszélünk, hogy ki milyen fogságban szenved, akkor nem a te fogságodról beszélünk. A mi fogságunkról. Ti, én és valamennyien körbe-körbe az egymás foglyai vagyunk, egy közösségben nem a te bajod az én bajom, nem az én bajom a te bajod, és fordítva, közös bajok vannak. Ami téged bánt, amiben te fogoly vagy, az engem is érint, amiben te kötözött vagy és fogoly vagy, az a népet érinti, a mi kötözött, fogoly állapotunk Krisztus Testét érinti. Az, amikor egy zsidó ember fogságban van, az egész népet érinti. Bizony ez még a fizikai börtönben is működik, hogy azonnal megy a segítség. Hol éljük meg -és kérdésként teszem fel ,nem vádként-, hogy az én dolgom a te dolgod is? Gondolsz-e rám, és amikor én látlak téged, hogy szomorú az arcod, akkor tudok együtt fájni veled, hogy az az én bajom is. A te betegséged az én betegségem is, hogy szeretném, hogy meggyógyulj, mert nekem is fáj. Szeretném a rossz állapotodat úgy látni, hogy jó lett, mert ez a Grádicsok, Isten elé felmenő lépcső ünnepi imának a része, amikor a foglyaink szabadok lettek, és hallelujah, hála. Tudunk-e hálát adni és egyáltalán megszólalunk-e, hogy az Úr ezt cselekedte velünk. Hogy most valaki, valamitől szabad lett, egy gondolat által kinyílt a szabadságra a lehetősége, és tud kérni szabadságot. Valóban egymás foglyai vagyunk-e így? Egymásért érezzük-e a felelősséget, és Krisztus Testében ez kötelességünk: mindenkinek egymást éreznie. Ahogy egy népen keresztül megláthatjuk, ahogy a zsidó nép összeolvadása és egységessége pontosan ebben van, egy közös pont a Messiás, és abban egyek vagyunk, nincs különbség. Kérdésem tényleg ez: amikor a foglyainkat hazahoztad, a te örömöd az én örömöm,a te bajod az én bajom? Nem azért mert átvállalom, hanem érezlek, érezzük-e egymást? Ez az igazság, igazi közösségről szóló beszéd. Ez az, amikor tudjuk egymásról, hogy fogoly volt, de itt van: de jó! Fogoly, mikor szabadítod meg Istenem? Hiszen egy folyamatosságot ír le a zsoltár, hogy hozd vissza a foglyainkat. És ebben kényszerítve vagyunk arra: Uram, itt mondtak el egy problémát, ott mondtak el egy problémát, itt van egy kötél, ott egy lánc, itt van egy rabság, ott egy cella. Uram, hozd már őket vissza! Hozd már vissza őket, mert rabságban vannak, anyagi, erkölcsi, érzelmi, fizikai, akármilyen foglya valaminek. Hozd vissza a foglyainkat!! Nem őt tedd meg akárminek, hanem közösségben, közösséggé épít Isten bennünket, és ez az akarata.
Maradjon ez a zsoltár tényleg bizonyság, hálaadás, hogy visszahozta, hogy vannak emberek, akikről tudom az életében mitől szabadult meg, és vannak emberek, akikről tudom, hogy ott kellene szabadulnia. Tudunk-e érezni és könyörögni is a másikért: Uram, hozd vissza, mert ő most nem tud lépni, mert fogságban van, ő talán nem is tudja, hogy ez Babilon, és miről szól ez az egész. Ez a Babiloni történet neki még jó is, mert a választott nép Babilonban nagyon jól érezte magát, csak páran jöttek haza, az a negyvenezer. Hozd vissza, beszélj már a fejével, Istenem! Nemcsak arról van szó, hogy hozd ki, szabadítsd ki, verd le a lakatot, hanem beszélj a fejével. Talán csúnya ez a mondat, mégis azt mondom, ezért kellene imádkozni egymás irányában is: Uram, vegye már észre milyen rabságban van, mert nekem fáj, vegye már észre, hogy az a kényelmes Babilon milyen rabság mégis csak. Vegye már észre, hogy Egyiptomban az egzisztenciája bármilyen szép, egyszer Egyiptom el fog rohadni és ott marad velük. Ez a világnak a végét, mint történelmi, Isten által elrendelt idejét meg fogja élni, és ha nem jó helyen van, fáj nekem.
Hozd vissza foglyainkat, hozd vissza a foglyainkat, az enyémeket. Enyém vagy-e, én meg a tied vagyok-e? Közösség vagyok-e? A gyerekemért még tudok így imádkozni, Uram, elment a világba, jajj, jajj, jajj, a másikért, egy közösért, egy népért tudok-e imádkozni, a többiekért? Akikkel egy vagyok és egy vagyok-e? Ha nem tudok imádkozni hálaadással, hogy visszahozta, nem tudok sírva imádkozni, Uram hozd vissza a foglyaimat, az enyémeket, akkor valami baj van,én Krisztus Testében akkor nagyon csak belátogató vagyok és nagyon csak szimpatizáns vagyok. És akár a népemben, a zsidó népnél is, báhova tartozom, a család bármely közösségében. Ez a kettő bennem van-e: köszönöm hogy visszahoztad és jó, jó Isten bizonysága. De hozd vissza a foglyainkat! Beszélj a fejükkel, ne csak én jöjjek el Babilonból Jeruzsálembe építkezni, ne csak én, jöjjön már ő is, nem azért, mert én kevés vagyok, hanem ő is kell, hogy épüljön Jeruzsálem is, hogy ő is ne vesszen ott el, hogy ne süllyedjen el a 10 törzzsel együtt a semmibe.
Hozd vissza. Ezért vagyunk Csendes Napokon. Ezért vagyunk együtt, hogy hozd vissza a foglyainkat, ezért vagyunk együtt, hogy de jó, hogy visszahoztad. Ezt a dinamikát kellene már végre megélnünk Krisztus Testében. Az előremenetelt, az utat. Isten azt a rendet és Törvényt adja, hogy nem jó neked Babilonban,értsd meg, mert Isten Igéjében ott van benne az Ígéret is: Babilonnak vége lesz, Egyiptomnak vége lesz, ennek a világnak vége lesz, nem jó helyen vagy. Ezt kell mondani, nem ijesztgetni, nem félni, hanem Isten Ígéretét, Isten Igéjét adni, és a bizonyságokat. És amiről beszélgettünk is, ott van: de jó, hogy visszahoztad, ott van a hálaadás benne: "akkor megtelt a szánk nevetéssel,nyelvünk pedig vígadozással. Akkor így szóltak a pogányok: Hatalmasan cselekedett ezekkel az Úr!” Igen, sokszor úgy nézünk ki, mint a depressziósok, valóban le vagyunk nyomva. De hol van az a nem mondva csinált nevetés, nem az örömködés, hanem tényleg szabad vagyok. Hol van a szabad embernek az az érzete: mögöttem a rács! Hol van az az öröm? Aki megélte a szabadságot, az tudja megmondani, milyen érzés az: szabad vagyok. Szabad vagyok, de mit kezdesz a szabadságoddal? Elmész, Hawai, hallelujah? Nem. Tovább sírsz, hogy ott maradtak mások. Tovább sírsz és tevőlegesen odamész: Uram, nyisd ki az ajtót neki is! Uram, én szeretnék egységben lenni a többiekkel, én szeretnék haladni vele, én szeretném,ha a világ meglátná a Te művedet. Rólad akarok bizonyságot tenni, hogy az én nevetésem, az örömöm, a boldogságom,ami az életemben van, azt lássa meg a világ, hogy lehet így is élni, hogy boldog vagyok. Nem úgy, mint a cellában, a kitapétázott cellámban, mint Egyiptomban jó egzisztenciával, mint Babilonban főemberként lenni, hiszen a zsidóság krémjét vitték Babilonba, mindjárt természetesen felelős állásokat, egzisztenciális felépüléseket kaptak, nem ez a jó!! Tudok-e beszélni azzal, aki most nagyon jól érzi magát, hogy ez nem lesz jó? Tudom-e valakinek mondani, hogy most elmentél a kis Babilonodba, a te kis Egyiptomodba, az nem olyan jó, onnan ki kell jönnöd! Lehet, hogy most kaptál egy társat, most nagyon jól érzed magadat és nagyon szép szilvesztered lesz, de gyere vissza oda, ahol Isten van, nem hozzánk, nem a tömeg, a nép itt a kérdés, hanem a népnek az a feladata és célja, amit Isten adott és az, amit be kell töltenünk ott, ahol adta. Gyere, dolgozzunk együtt Jeruzsálem építésén. Ott van Egyiptomban elmentél, megkaptad, jól érzed magad, és az a fogságod.
Tegnap is beszéltünk arról, illetve feleségem, Eszter beszélt róla, hogy vannak sokan, akik jönnek, megkapják azt, hogy szabadok lesznek bizonyos nehézségektől, egzisztencia, munkahely, lakás, állás, feleség, család rendeződik, és utána szépen eltűnnek. Ők vannak Babilonban, ők vannak Egyiptomban, nagyon jól érezik magukat, de szólnunk kell!! Uram, beszélj velük, Te egy jobbat akarsz adni a mulandónál. Persze, hogy az életüket akarja Isten, persze, hogy azt akarja, hogy úgy éljünk az Ő törvényében testileg, lelkileg megelégedettséggel, azzal, amit Ő adott, de mégis rabság, hogy azért vagyok én hálás, hogy az Egyiptom jól van, meg a Babilon jól van. Ez a baj. Ez a baj, hogy beszédültünk Babilonba, beszédültünk egy gyülekezetbe, beszédültünk egy olyan állapotba, ami olyan jó! Egy kis cellát építettünk magunknak, jól el vagyunk, minden rendben van és rabságban vagyunk. Lehet egyházi cella. Nem véletlen szoktam mondani: egyház-fegyház, ha nem Krisztusban vagyok, és ha én világi módon élek és annak örülök, amit testben, lélekben én elérek, abban a pillanatban vallásos cellában lehetek, vallásos fegyházban. És lehet imádkozni, nem vádolni, ütni, verni, hanem bizonyság lenni. Amikor szabad vagy, akkor szólalj meg a bizonyságoddal. Uram, köszönöm, hogy szabad vagyok. Volt egy cella, kihoztál belőle, volt egy Babilonom, kihoztál belőle. És teljen meg a szád nevetéssel, nem az, hogy néha-néha felnevetsz! Tele, tele, hogy lássák, hallják a többiek! Annyira kukák tudunk lenni, olyan szótlanok a félelmeinkben. A félelemtől kell egyszer megszabadulni. Hogy látja így meg a világ azt, hogy VELÜNK VAN AZ ÚR?! Immánuel! Hogy fogja meglátni a világ, hogy te hívő vagy egyáltalán? Hogy épül Jeruzsálem, hogy épül Isten országa, élőkkel az élők földje, mikor a halottakért nem tudunk imádkozni?! Mert ott vannak Babilonban a testvéreid, ott vannak Babilonban, akinek szólni kellene! Nem veszed észre, hogy a Nabukodonozor a Nabukodonozor? Nem veszed észre, hogy a Fáraó a Fáraó?? Te most nagyon jól érzed magadat, kaptál valamit és istenné tetted. Istenné tettél egy nőt, egy lakást, egy autót, egy egzisztenciát, bármit! Jó ez neked? És aztán, mikor az örömmel tudunk bizonyságot tenni: jó a szabadság, akkor nem csak magánügyünk az öröm, hanem szólni kell. Tudod, van annál jobb is, nem helyette, hanem a helyén lévőség. Valóban, Isten amit adott, annak örüljél, mindennek, de ne felejtsd el: Istennek nem az a terve, hogy te Babilonban legyél. Istennek az a terve, hogy Jeruzsálem fölépüljön. Istennek az a terve, hogy Krisztus Teste fölépüljön és Istennek az a terve, hogy ép, egészséges, mindenben elégséges állapotban levő emberek építsék. Természetesen ebben a gazdasági, anyagi, erkölcsi, házastársi, stb., mindenféle áldások benne vannak, de nem ez a cél. Nem ez a cél. Az a cél, hogy épüljön Jeruzsálem.
Hol van az öröm az arcunkon? Hol van az öröm a szánkon? Hol hallják, látják, hogy velünk az Isten? Hol látják azt azok, akik a népünkhöz tartoznak? Azok, akik ma vallásos helyen vannak? Azok, akik visszamentek valami emberi örömökért? Hozzánk tartoztak és elmentek Babilonba, főállású vőlegénynek,vagy főállású gazdagnak, bankárnak, akárminek. Példákat hozok, nem konkrétumokat. Elmennek valamiért, amit megkaphatnak Babilonban, közben megkaphatná ezt Jeruzsálemben is. Azt a gazdagságot, amit Isten mindenkinek adott. Hol vannak? Nem fáj a szíved? Fájjon a szíved, de ne úgy fájjon, hogy jajgass, meg mutogass, hanem legyen már tele a szád örömmel, legyen bizonyságtevő életed, hogy azok is, akik nem tartoznak hozzád, még a babilóniaiak is, egyiptomiak is meglátták egyszer, hogy ezzel a néppel Isten van. Bizonyság vagyunk-e?
És amikor tényleg itt vagyunk, akkor konkretizálva is úgy mondom ezt a zsoltárt, a 126.Zsoltár legyen most valóság! Uram, Te most, hozd haza a foglyainkat! Lehetőség van Úrvacsorát venni ma, és ez annyit jelent: szabad akarok lenni! A rabságban levőnek kell dönteni: nem akarok rab lenni! A rabságban levőnek kell szólni a Szabadítónak! Én csak most szólni tudok: akarsz -e most szabad lenni, akarsz -e végre a helyeden lenni? Akarsz -e végre Egyiptomból, Babilonból kijönni? Nem olyan kényelmes, mint Babilon és Egyiptom, egy ideig legalább is, de örök időre szóló kihívás, és ha nehézségek árán is, de Isten kezében teljes a boldogság! Ha kijöttél, teljes a boldogság. Fáj a szívem a rabokért. Fáj a szívem a foglyokért. Nem rab vagy, csak fogoly. Két különbség. A rab az egy eldöntött tény, a fogoly olyan, mint amikor megfogtak. Mi fogott meg, mi tart a kezében? Szeretném, ha a foglyok elindulnának. Foghat a pénz, foghat a szerelem, foghat akármi, te tudod jól, hogy mi az, ami köt. Egy családi kapcsolat nem enged előre. Te tudod, hogy mi az ami fog. Nem tart rabságban, mert az nem igaz, de még mindig van valami köteled. Mi az, ami szabaddá kell, hogy váljék, valami köteléktől? Mi az? Nem karizmatikus módon szabadító mozgalmat csinálok most. Konkrétumot szeretnék, ha Isten megvilágítaná most mindenkinek: ez köt engem Istenem. Tied vagyok, de Babilonban vagyok. Tied vagyok, de Egyiptomban vagyok. Becsapott a Sátán, mert olyan szép és olyan jó, hogy elfelejtettem, hogy mi az én dolgom. Elfelejtettem, hogy Isten mit adott nekem férfiként, hívőként, Krisztus Testében, népemben és így tovább… Elfelejtettem. Elszédültem Babilonnak a lehetőségeitől, elszédültem Egyiptomnak a szépségeitől, lehetőségeitől. Minden sikeres, minden szép, minden jó. Tele vagyok bizonysággal, csak egy a probléma, hogy Egyiptomban és Babilonban. Mi köt? Mi az, amitől fogoly lettél? Mi az, ami tart? Mi az, amikor állok, hogy mennék tovább, de nem tudok. Mi az, ami ott van bennem, hogy mennék, de nem tudok. Mi az, amikor fogoly vagyok, és nem rab, mert tudom, hogy mennem kellene, de még mindig köt valami. Köt egy ígéretem, köt egy másik embernek az ígérete, a pénze, a szeretete, majom szeretete, a sok minden más. Mi az, ami engem fogságban tart, ami elvitt Istentől, a feladatomtól, az elhívásomtól, a küldetésemtől? Mi az? Én szeretnék ma boldog lenni, hogy tényleg, legalább csak az indulásokat lássam, hogy leteszem azt a köteléket, amely nem engedi megélni azt az életet, amit Isten Jeruzsálemben, az Ő akaratában akar adni az én életemben, megvalósítani. Szeretném, ha ezeknek a Csendes Napoknak, nemcsak ezeknek, hanem máskor is, de minden napoknak az lenne a szolgálata: örülök, mert szabad megint valaki. Nem az én sikerem, mert nem én, mert akkor nem azt mondanám, Uram, szabadítsd ki a foglyainkat, az enyémeket, mert ha én szabadítanám ki, akkor azt tudnám mondani, hogy Uram, én milyen klassz szolgáló voltam! Nem! Isten előtti alázattal, úgy gondolom, hogy Elé kell menni valamennyiünknek: Uram, én vagyok fogoly, ez köt az életemben, most leteszem Eléd, kérem a szabadulást, hogy a másik is örüljön, hogy a testvéred, aki már szabad ebben, abban, amabban, már ott van, megölelhessen, hogy megérkeztél, hogy együtt, előre, köveket a helyére, tatarozzuk, építsük Jeruzsálemet. Hozd vissza a foglyainkat, mert engem már kihoztál! Had legyen bizonyság! Köszönöm, hogy bizonyság lehetek ebben a világban, de szeretném, ha a testvérem is jönne! Szeretném, ha a családom is jönne, szeretném, ha a közösségem, országom, a népem, kinek mi van a szívébe helyezve. Hozd vissza a foglyainkat!
Úgy gondolom tele vagyunk hiányossággal,mert amikor szabadok vagyunk,egy kicsit magánügyünk. Egy szóval nem tudjuk azt mondani,hogy Uram, köszönöm! Nem tudjuk teleszájjal mondani azt,Uram, szabad vagyok! Nem látszik rajtunk... és ez nem kell senkinek és ennél jobb a világnak a szabadsága. Ha én nyüszítek és csöndben vagyok és összetörött állapotban vagyok, akkor senki sem akar kijönni, sem Babilonból, sem Egyiptomból, ami nagyon jó emberileg, hát kit érdekel ez a nyavalyás keresztény, ez a mindenben bajt kereső, ez a nyavalygó, bolhás keresztény! Van -e igazi szabadság érzetem, tudatom és bizonyságom, olyan, amit nem csak hallani kell másoknak, hanem rajtad meglátni. És ha Isten valóban megszabadít, Krisztus valóban megszabadít, akkor neked örömöd van! Számtalan szabadulásról tudnék beszámolni az életemben, mennyi, de mennyi folyamatos szabadulás érte az életemet, önmagamtól való megszabadulás, a reumámtól való megszabadulás, a rám terhelt dolgoktól, az ígéretek és a mindenféle dolgoktól való szabadulás... mennyit tudnék elmondani...És te is mennyit, de mennyit tudnál elmondani ... Én néhányat mindig is elmondok, nem dicsekvésként. Ti is tudjátok, hányszor elmondtam, hogy az a napi 3 liter tömény szesz, amit megittam, az nem a múlté, hanem a szagát nem bírom, és fáj, ha valakin megérzem, fáj, és egyből megindul a szívemben: Uram, hozd már ki, mert én tudom, hogy nem tudtam volna kijönni, ha Ő nem hozott volna ki, és elmondhatnám sorban a szabadulások kérdését: hol vannak a bizonyságaink, hogy más is megértse? Hol vannak azok az örömök, ami nem ugyanaz az öröm, mint a vagyon és a többiek… Hol van az, hogy egy házasságban lehet élni tökéletes egységben, nem csak testileg közösségben. Többet ad Isten. Kiteljesít! Nagyobbat, többet, jobbat ad, az Őszerinte való sokkal több! Hol van az, amikor az én sikereimmel szemben Istennek a hatalma mérhetetlenül nagy. Én is elértem dolgokat, nem dicsekszem sem Babilonnal, sem Egyiptommal, de dicsekszem Őróla, hogy ezt a nagy embert -kicsi betűkkel írom- ,ezt Ő legyőzte, s Ő kihozta onnan. Ezt lássa meg a világ.
De most konkrétan tényleg, ha Isten elé megyünk, akkor had halljad ezt: Uram, hozd ki a foglyainkat!Fáj, hogy van kötöttséged, fáj, hogy tudom, hogy nem tudsz előre lépni, nem tehetek semmit. Egyikünk sem tehet a másikért, a te dolgod. Fogoly vagy, tudod, hogy fogoly vagy. Fogoly vagy, tudod, hogy mi köt. Ha szabad akarsz lenni, velem akarsz örülni, a többiekkel együtt akarsz örülni, akkor mond azt: Uram, a szabadításodat kérem! Amikor Isten elé megyünk, akkor legyen ott: Köszönöm, hogy szabad vagyok. Köszönöm, hogy a Tiéd vagyok. Köszönöm, hogy másért is fáj a szívem, és köszönöm, hogy akikért fájt a szívem, Te megszabadítottad és meg is fogod szabadítani azokat, akik akarják. Hogy bizonyság lehetek, és Terólad tehetek bizonyságot. Ez legyen most a mai napnak a nyitó-zárója. Légy szabad! Ez nem azt jelenti, hogy ásd el, nem azt jelenti, hogy dobd el, mint a bumerángot. Ez a bumeráng szisztéma, eldobod a bumerángot, és hátulról fejbe ver, ebbe bolondult bele az a bizonyos bennszülött törzsfőnök. Az öreg is a használt bumerángját el akarta dobni, és mindig nyakon verte, mert visszajött. Neked nem eldobni kell az életedben a problémákat, nem elvetni magamtól. Megszabadulni, és megszüntetni. Ő az egyedüli Szabadító! Ő, mert holnap is fejbe fog vágni a bumerángod! A pénzügyed, a balhéid, a szembe veled és általad elkövetett bajok, bűnök. Amitől nem vagy szabad, az bumeráng. Eldobod és visszajön. És egyszer csak belekeseredsz, hogy eldobtad, megint visszajön, eldobtad, megint visszajön....szabaddá akar tenni Isten. Ne dobálózz a bumeránggal! A fegyver visszajön, a bűn visszaüt, a kötöttség visszaüt, gumieffektus ez rendesen.Van lehetőség azt mondani, hogy Uram, itt vagyok, ettől kötözött vagyok, nem tudok előre menni. Van akaratom, vágyaim, vagy felém akaratok és vágyak, vannak rendezetlen dolgaim. Én ma tovább akarok menni, mert így lehet csak új kezdet, így lehet csak egy házasságot indítani, így lehet csak egy új valamit, amit Isten bíz ránk feladatot elkezdeni, így lehet újat kezdeni. És a következő év is, ami előttünk van, legyen így. A következő évben, ha már így történt a polgári év meghatározása, menjünk úgy tovább örömmel, hogy ami mögöttünk van, attól szabadok vagyunk, és előttünk az újat látjuk. Mert szabadok vagyunk, és tudjuk, mi az új, az Jeruzsálem, mert annak a leomlott kőfalának a helyreállítása, annak a tatarozása, mint annak idején Babilonból hazamentek, azok megcselekedték.
Tudod a köteleidet, nem akarok vádbeszédeket tartani. Látom,büdös. Te is tudod. Eldobod, visszatér. Lehet szabadulni, lehet letenni, lehet őszintén odamenni Isten elé: Uram, ezt rosszul csináltam és ragaszkodom hozzá, mert hozzám ragaszkodik. Kezet fogtam valamivel, és nem lehet tudni, ki fogja a másik kezét. Valaki engedje el, a bűn nem fog elengedni, a baj nem fog elengedni, ha te nem engeded el, neked kell lépni. Egy kézfogásnál, amivel rosszal kezet fogtál, bilincsként kezeden a másik. Valakinek ki kell húzni a kezét és kérd Istentől: Uram, a Te kezeddel most vágd el, szabadságot kérek. Vágd el, mert a kézfogásom másik emberrel -valamikor úgy is adtunk egymásnak ígéretet, hogy a kézfogásunk valaki így kézcsapással elvágta, ez volt a szokása, az volt rajta a pecsét, hogy úgy legyen-, hát legyen fordítva ez a kézfogásnak az elvágása. Isten keze így vágja el azt, amibe kapaszkodsz! Ezt kérem, hogy szabadok legyenek a foglyok, ezt kérem, hogy a te kezedre csapjon most rá, hogy engedd el azt, amit tartasz, hogy ő is el tudja engedni. Ne azon vitatkozzál, hogy ő fogja az én kezemet vagy én az ő kezét. Nem, szűnjön meg! Ezt Ő egy csapással, ezt a kézfogást megszüntetheti, és én most ezért belülről imádkoztam: Uram, a foglyainkat, a foglyainkat, mert nekem sem mindegy, hogy veled mi van, hiszem, hogy van más is, akinek a másik testvér fontos. Imádkozhatunk így egymásért, elengedlek, nem tartalak én sem téged fogva, te se tarts engem fogva, Isten kezébe engedlek el! Elengedem azokat, akik rokonok, és egyéb kapcsolataim, nem Isten szerintiek, szabad akarok lenni. Ti szabadok vagytok tőlem is, nem kötök senkit, de szeretném, ha Isten kezét fognátok. Engem sem köt senki, szabadságot szólok és kérek: Uram, köszönöm, hogy szabad vagyok, hogy Isten munkáját nem akarom üzletivé tenni, senki felé nincs elvárásom, senki ne is várjon el tőlem sem semmit, és ezt szeretném, ezt a szabadságot továbbra is ezt mondani: lehetsz szabad, és én nagyon szeretném, hogy szabad legyél egyedül Őneki, hogy felépítsd azt, amit Isten rád bízott. Légy szabad, mert jó örömben és boldogságban élni! Ezt nem tudom elmondani, szeretném, ha megéreznéd, hogy az az öröm és szabadság, hogy szabad vagyok, az leírhatatlan. Elsősorban szellemi, nem ural semmi, csak Ő, és ez kihat fizikailag, lelkileg mindenemre, a teljes lényemre. Én ezt a szabadságot szeretném, hogyha megélnéd, ezt a szabadságot szeretném, ha legközelebb leülünk, akár öt óra múlva is, arról beszélnél: Uram, szabad vagyok. Én ezt szeretném, nem úgy, hogy én szolgáltam és én voltam a nagy szabadító szolgálat, hanem Uram, amikor te tettél szabaddá valakit, az nekem is örömöm, mert látom örülni. Szeretném ezt az örömet látni rajtatok, és itt a lehetőség, hogy mindenki saját maga menjen Isten elé: Uram, ez a karperec, amit én annyira szeretek, tulajdonképpen bilincs. Magamnak is hazudtam, nem rossz ez, de valamire nem enged.
Mi nem enged továbblépni? Mi tart fogságban, mert a rabság és fogság közötti különbségnél más a kezdet és más a továbbhaladás. Tudd meg, Isten akarata, hogy szabad legyél, csak nem tud használni, mert valami fog. Döntsd el, hogy önként vállalt köteléked, te kötöttél valamit valamihez, vagy téged kötöttek valakik valamihez, mindegy. Isten egy ütésre szakítsa el az Ő szavával és az Ő kezével! Engedd el, hogy elengedjen, ha nem tudod, kérd a segítségét! Uram, Te vágd el! Uram, Te hozd vissza a foglyainkat! Ne a foglyok szédelegjenek hazafelé, meg jönnek is, meg nem is... Uram, most Te hozd haza a foglyainkat! Én ezt kérem most Istentől így belülről: Uram, most hozd haza a foglyainkat! Nem nekem, az csak természetes, hogy itt építkezünk tovább, nem nekünk, hanem, hogy mi együtt legyünk Tebenned! Hozd vissza a foglyainkat, a mieinket, és akkor majd a világ is meglátja, hogy a Tieid vagyunk. Ez lenne a mi feladatunk. Had szóljon tényleg így, a következő évbe bemenetben: Uram, mennék én a következő évbe, és mennem is kell, de olyan jó lenne, ha még több fogoly is szabad lenne, és a következő időben együtt építenénk Jeruzsálem falait, együtt építenénk mindazt, amit Isten ránk bízott. Uram, hozd vissza a foglyainkat, mert olyan jó volt, mikor visszahoztál engem, meg őket, olyan jó tudni más bizonyságát. Én akarok még bizonyságot, akarlak még látni téged, olyan jó lenne. És ha ez a szívedben van és érzed, mondd ki te is! Nem diktálok, mondd ki azt, amit ki kellene mondanod már mióta! Tedd szabaddá őt is! Te szabadítsd meg őt is, mert hiányzik a testvér, mert hiányzik a közösség, Krisztus Teste, mert előre akarok menni, mert itt téblábolok, körbejárok, tulajdonképpen Babilonban maradtam én is. Vigyél Te ki Babilonból, oda, ahol látni akarsz! Vigyél ki! Ne kelljen megvárni azt, amit Egyiptomban, hogy baj legyen! Hogy a nyomorból imádkozol, hogy a jólétből beesve a nyomorba, hogy Uram, segíts! Azt is meghallja Isten. Megúszhatod Egyiptomot, nem kell évtizedeket szenvedni, ha szólsz. A földi életed nagy részét Egyiptomba töltheted bajba, Isten kihoz, mert az Övé vagy, de miért, miért szenvedsz, ha nem kell? Miért nem éled meg azt, amit Isten előbb is megadhatna, mint esetleg utolsó éveidben? Miért?
Légy szabad,én ezt vágyom és ezt szeretném. Légy szabad! Tudom, ebben a világban te leszel az utálatos mindjárt, mert szabad ember vagy, mindenütt azt mondják, hogy ellenség vagy. Sőt, depis vagy, mert szenvedsz ezektől! A szabadságot ez a világ nem szereti! Mégis azt mondom, neked szabadság adatott, kóstold már meg! És már megkóstoltál az életedben néhány szabadságot, hát akkor edd tovább mindazt a bőséget, amit Isten adott. Megszabadított ettől-ettől, hát van folytatás, teljes folytatás van. Végleges szabadság van, végleges szabadítás van! Én úgy gondolom, a szívünkben belül legyen meg ez! Uram, hozd ki a foglyokat, és a foglyoknak az élére állok. Én indulok elől. Most légy férfi! Most mondd ki: indulunk! Most, különben nagyon jól fogod érezni magad Babilonban, nagyon jól fogod érezni magad Egyiptomban, és egyszer rádöbbenünk arra, hogy nem is ismerjük egymást. Nem szeretnélek elveszíteni a jólétedben, nem szeretnélek elveszíteni az időszakig tartó áldásaidban, nem szeretnélek elveszíteni, mert te jól éltél Egyiptomban. Azt szeretném, hogy örök életet éljünk Jeruzsálemben Isten országában. Uram, hozd haza a foglyaidat! A haza annyit jelent, hogy van hazád, a haza azt jelenti, hogy tudod, hova kellene menni. A haza azt jelenti, hogy hozz vissza, hogy nem vagy otthon. Uram, hozd vissza a foglyokat! Ma ezzel zárok, és ez nem zárszó, hanem egy nyitás, hogy együtt tudjunk dolgozni, szolgálni, menni Isten dolgaiban, az Ő akaratában. Uram, jó volt, hogy visszahoztál, szabadítottál, de Uram, vannak mások is. Még bennem is vannak szabadításra váró területek. Uram, a Te szabadításodat adjad! A Te szabadításodat! Hozd vissza a foglyokat! Szabad így Isten elé menni azzal a bűnbánattal, hogy felmutatod a bilincseidet, felmutatod a köteleidet. Én nem tudok segíteni, nem vagyok hamis karizmatikusságban szabadító szolgálat. Én csak azt tudom tenni, hogy imádkozom azért: Uram, hozd vissza a foglyaimat. És hálát adok azért, hogy Uram ismerlek Téged, mint Szabadítót, és hálát adok Istennek, hogy tudom, hogy van Jeruzsálem, van célja, feladata az életemnek, egy örök életre.
HONLAPJAINKON TALÁLHATÓ VALAMENNYI ÍRÁS SZABADON LETÖLTHETŐ ÉS KINYOMTATHATÓ, MAJD MINDEN FORMÁBAN TOVÁBBÍTHATÓ AZ ADATVÉDELMI ELŐÍRÁSOKNAK MEGFELELŐEN. |